HÍREK

2018.12.26
Beszélgetés a Hé, Magyar Joe! című új lemezről

“Az angyalok is itt vannak közöttünk, nemcsak az ördögök”

Régen talán nem írtál volna görnyedt anyókáról és a gyerekekről, akik felismerik az angyalokat, ha kilépnek az óvodából, szóval, az album keserű hangütése mellett van egy vállalt érzelmessége is…
A történet egy szeretetre méltó kisember, egy villamosvezető tragédiája, aki megöli  a nőt, akit szeret. Már ez az ismertető mondat is feltételez egyfajta hozzáállást. Azzal a spontaneitással írtam meg a harminc szöveget – amiből 27-et tettünk a lemezre – ahogy jött. Elkényeztetett ember vagyok, akinek vagy felülről diktálnak, vagy magától jön, amit ír. Gyerekkoromban a Városmajor utcai iskolába jártam, sok önéletrajzi elem van a dalokban, és vannak analógiák, hiszen a bankár fiát is könnyen be lehet azonosítani… Számos dologba kellett mélyen belemenni, hiszen a történet hősét gyerekkorában verte az apja. De beszélek a gyerekkori barátságokról, az első szerelemről is. Szóval, nem igazán találtam én ezt ki, egyszerűen kisuttyant. Az Átkozott vasárnap című dalból kiderül, hogy még a börtönben is lehet élni. Ott is lehet örülni bizonyos dolgoknak, az elkeseredettséget néha felválthatja a gúnyos humor.

Részint a lelkiismeret-furdalásról és a bűnről szól az album. Vannak olyan dolgok az életedben, amelyek még hetven fölött is lelkiismeret-furdalást okoznak?
Sok mindent nem ismertem fel, és utólag jöttem rá, hogy hülyeséget csináltam, vagy megbántottam valakit, és vannak olyan dolgok is, amiket szégyellek. Mert ha az adott pillanatban normálisan gondolkodtam volna, és nem ragadnak el az indulatok, nem tettem volna meg. Ugyanakkor nem szabad felejteni, de megbocsátani is tudni kell. Olyanoknak is, akik vétettek ellenem, vagy a társaim ellen. Sokszor kihasználtak, megloptak, becsaptak. Ha visszagondolok arra, hogy hány zenész milyen szinten verte le az ember minimum korlátait, felmerül bennem a kérdés: azzal foglalkozzam, ami elválaszt bennünket, vagy azzal, ami összeköt?  A barátságok csak  addig tartottak, amíg velem játszottak és ebből meg tudtak élni. Abban a pillanatban, amikor ez a kapcsolat megszűnt, ezek a viszonyok véget értek…. Sokszor megkérdeztem a zenésztársaimtól, mi van a gyerekükkel, feleségükkel, családjukkal. Visszafelé ez sosem működött.  Az emberi része a kapcsolatoknak, kevés kivétellel, de mindig egyoldalú volt. Most is játszom olyan emberekkel, akikkel  kapcsolatom többször megszakadt, aztán valamennyire helyreállt. De 78-ban, vagy később, amikor  a bluest elkezdtem,  mellém álltak, és nekem ez az igazán fontos. Nemcsak haragudni lehet, látom, hogy milyenek és ezzel együtt szeretni is tudom őket.

Tovább