HÍREK

2023.05.03
Ajánló

Hobo az utcán

Régen minden az utcán történt, ott lógtunk vagy húsz éven át, kiskölyökként, meg csavargóként. 

1955 körül a Moszkva téren, majd - miután onnan elzavarták – a Déli pályaudvarnál, a Vérmezőn játszott egy vénember, Rexnek hívatta magát.( Akkor még nem, tudtuk, hogy ez a „Királyt” jelenti.) Büszkén énekelt és nem kalap, hanem egy I. világháborús katonasapka hevert a lába előtt. Fájdalom és szomorúság volt a szemében akkor is, amikor mosolygott. Nekem legjobban a „Snejder Fáni” tetszett, mert az utolsó strófánál mindig rám kacsintott.


Schneider Fáni csak azt mondta:
Nem kell néki piros szoknya,
Inkább kell néki gigerli,
Az őt jobban ingerli!

Nem tudtam, mit jelent a „gigerli”, és az ingerlésről akkor még fogalmam sem volt, de  úgy gondoltam, valami nagyon izgalmas valaki lehet. Azon a nyáron sokszor láttam az öreg Rexet, aki egy idő után megszokta, hogy gyakran lát és volt, hogy odaszólt nekem: „Holnap a Batthyány téren leszek.” Őszre onnan is eltűnt és hiába kerestem, seholsem leltem nyomát.

 

10 éves voltam és igazából ez volt az első koncertélményem.

Erre fogok emlékezni, ha most a Színházi Olimpia szereplőjeként kiállok Önök elé.

 

Tisztelettel Hobo